Csillagkapu - Atlantisz
Vissza a Sorozatokhoz
1. Évad
Csillagkapu - Atlantisz

1. Évad

July 15, 2004
20 Epizódok
7.5

Összefoglaló

A Dr. Weir által vezetett expedíció megérkezik az Ősök elveszett városába. Hamar új barátokra tesznek szert: az athosiakra és egy új, erős ellenségre: a lidércekre. Az expedíciónak a Földtől elvágva kell túlélniük az új galaxisban, miközben az Ősök technológiáját kell megfejteniük és utat kell találniuk a lidércek elpusztítására. Sheppard őrnagy összeállít egy csapatot, aminek tagjai ő maga, Dr. Rodney McKay, Aiden Ford hadnagy és az athosi vezető, Teyla Emmagan, aki Atlantisz első kapcsolatteremtő csapatát szolgálja. Első misszióik egyikében egy másik ellenséget is találnak, a Genii-t, egy emberi katonai civilizációt az 1950-60-as évek technológiai szintjével. Az évad végén a lidércek megkezdik Atlantisz ostromát.

Előző
Évad 1 / 5Évad 2
Advertisement

Epizódok

Felemelkedés I.
Epizód 1

Felemelkedés I.

July 15, 2004
45m
8.2

Az antarktiszi romok megfejtése révén egy nemzetközi tudósokból álló csapat elindul a távoli Pegazus-galaxisba, hogy megtalálja az Õsök elveszett városát. Atlantisz azonban a pusztulás szélén áll és ezért egy helyi népcsoport segítségét kell kérniük.

Felemelkedés II.
Epizód 2

Felemelkedés II.

July 15, 2004
41m
8.1

Vakmerõ katonai akcióra indul a csapat egy része, hogy társaikat kiszabadítsák az ellenség karmaiból. A küldetésük tragikus fordulatot vesz és csak még nagyobb veszélybe sodorják az expedíciót egy õsi ellenség figyelmének felkeltésével.

Bújócska
Epizód 3

Bújócska

July 23, 2004
44m
7.2

Az Atlantis bázis veszélybe kerül, amikor a csapat felfedezi, hogy egy idegen életforma van a városban. McKay egyik kísérlete az idegen technológiákkal rosszul sül el.

38 perc
Epizód 4

38 perc

July 30, 2004
44m
7.3

A Puddle Jumper az ûrben lebegõ csillagkapuban ragad és csupán 38 percük marad a probléma megoldására, miközben egy veszélyes élõsködõvel is meg kell küzdeniük az utastérben.

Gyanú
Epizód 5

Gyanú

August 6, 2004
48m
7.1

Miután több küldetésen a lidércekbe botlanak, a csapat gyanakodni kezd az athosiai szövetségeseikre, hogy talán áruló férkõzött a soraikba.

A gyermekkor vége
Epizód 6

A gyermekkor vége

August 13, 2004
44m
6.4

Sheppard és csapata egy olyan bolygóra látogat, ahol senki nem öregebb 24 évesnél, mivel úgy tartják, a 24 felettiek rituális öngyilkossága távol tartja a lidérceket.

Megmérgezett kút
Epizód 7

Megmérgezett kút

August 20, 2004
42m
7.5

A csapat egy olyan bolygóra látogat, melyen a lidércek rendszeresen táplálkoznak, de amelynek lakói közel járnak egy felfedezéshez, ami immunisá teheti õket az ellenséggel szemben.

A felszín alatt
Epizód 8

A felszín alatt

August 27, 2004
44m
7.3

A Genii-vel tervezett kereskedelmi szerzõdés kudarcba fullad, amikor a csapat rájön, hogy az új "szövetségeseknek" hátsó szándékaik vannak.

Hazatérés
Epizód 9

Hazatérés

September 10, 2004
42m
7.1

McKay kísérlete, hogy egy idegen bolygó atmoszférájából kigyûjtse az energiát, lehetõséget ad egy földi útra, de a csapat valószínûleg nem térhet vissza Atlantisra.

A vihar
Epizód 10

A vihar

September 17, 2004
42m
7.8

Amikor egy óriási vihar fenyeget, Atlantist evakuálják - miközben a csapat legújabb ellensége elfoglalja a várost.

A szem
Epizód 11

A szem

November 8, 2004
42m
8.1

Sheppard õrnagy macska-egér játékot folytat azokkal a katonákkal, akik átvették az irányítást Atlantis fölött, és fogságban tartják Weirt és McKayt.

A dacos
Epizód 12

A dacos

November 15, 2004
42m
7.8

Sheppard csapata egy lezuhant lidérc hajót vizsgál, amikor ott ragadnak egy idegen bolygón, a lidérc túlélõvel.

Veszélyes zóna
Epizód 13

Veszélyes zóna

November 22, 2004
42m
7.3

Az Atlantison néhányan megfertõzõdnek egy halálos nanit vírussal, ezért a teljes várost le kell zárni.

Menedék
Epizód 14

Menedék

November 29, 2004
44m
7.3

A csapat egy paradicsomi világot talál, ami ideális menhely lenne azoknak, akik a lidércek elõl menekülnek, ám a helyiek úgy hiszik, istennõjük nem fogja ezt megengedni.

Mielõtt elaludnék
Epizód 15

Mielõtt elaludnék

December 6, 2004
42m
7.9

Egy hibernált nõt találnak az Atlantison, akiben a csapat meglepõdve Dr. Weirt ismeri fel. Dr. Weir aztállítja, hogy 10000 évet utazott vissza a múltbeli Atlantisra.

A testvériség
Epizód 16

A testvériség

January 3, 2005
44m
7.4

A csapat a Dagan nevû bolygón egy legendás tárgy után kutat, amit a daganiak "Potentia"-nak hívnak, s ami nem más, mint egy ZPM, ami energiával láthatná el Atlantis rendszereit, így a pajzsot is, ami megvédhetné Atlantiszt egy esetleges lidérc támadástól.

Levelek a Pegazusból
Epizód 17

Levelek a Pegazusból

January 10, 2005
44m
7.4

Amikor kiderül, hogy közeleg egy lidérc támadás, Atlantisz felfedezõi számításba veszik lehetõségeiket. Úgy döntenek, érdemes megpróbálniuk legalább üzenni a Földre, ha már egy ember átküldéséhez nem tudják a kaput elég ideig nyitva tartani.

A képesség
Epizód 18

A képesség

January 17, 2005
42m
6.9

Teylat rémálmok gyötrik, melyekben egy lidérc üldözi, majd magát is lidércként látja. Az egyik rokonától megtudja, hogy közelebbi a kapcsolata a lidércekhez, mint gondolná.

Az ostrom I.
Epizód 19

Az ostrom I.

January 24, 2005
44m
8.1

A tudósok egy csoportja megpróbál mûködõképessé tenni egy Õs mûholdat, hogy megelõzõ csapást mérhessenek a város felé közeledõ lidérc hajókra.

Az ostrom II.
Epizód 20

Az ostrom II.

January 31, 2005
44m
8.4

Egy katonai csapatot küldenek a Földrõl Atlantisra azzal az utasítással, hogy vegyék át a parancsnokságot Dr. Weirtõl és védjék meg a várost a lidérc támadástól.

Advertisement

Évadok és Epizódok

Advertisement