Csillagkapu - Univerzum
Vissza a Sorozatokhoz
1. évad
Csillagkapu - Univerzum

1. évad

October 2, 2009
20 Epizódok
7.2

Összefoglaló

A Stargate Universe a 2006-ban véget ért Csillagkapu testvérsorozata. Az új sorozat ugyanazokkal a szereplőkkel folytatja a különleges lényeket és rejtélyeket felvonultató, bolygókon átívelő, izgalmas történet szálait. A Stargate Universe cselekménye a szupertitkos Icarus kutatóbázison kezdődik, ahol egy katonákból, tudósokból és civilekből álló legénység a bolygók közötti átjárásra alkalmas csillagkapuk eddig fel nem tört tárcsázási lehetőségeit kutatja. Miután pusztító támadás éri a bázist, a csapat a helyi csillagkapun át kénytelen elmenekülni. Egy már kihalt, magasan fejlett faj, az Ősök által készített, üres hajó, a Destiny fedélzetén találják magukat, ami a Földtől több száz galaxisnyi távolságra lévő pályán kering bezárva és a napból meríti az energiáját. Élelem, víz és levegő híján szinte reménytelennek tűnik a túlélés, főleg, hogy a csapat a hajó vezérlését sem ismeri. Ha életben akarnak maradni, valahogy fel kell törniük a hajó csillagkapujának a titkát. A számos kaland, veszély és remény közepette, ami a Destiny fedélzetén vár rájuk, kiderül, hogy kik a hősök közöttük és kik a gonoszak.

Előző
Évad 1 / 2Évad 2
Advertisement

Epizódok

Levegő (1-2.)
Epizód 1

Levegő (1-2.)

October 2, 2009
44m
7.3

A Csillagkapu 9. ékzárát tanulmányozó titkos kutatócsoport bázisát megtámadják, így a csapat kénytelen a titokzatos kapun átkelve menekülni. A túlélők egy ősrégi űrhajóra, a Destiny-re kerülnek, amely azonban mindenki megdöbbenésére több millió fényév távolságra lebeg a Földtől. Miután Dr. Nicholas Rush (Robert Carlyle) kapcsolatba lép az otthoniakkal, megdöbbentő hírt közöl a többiekkel: a Destinyt az Ősök tervezték, útja megváltoztathatatlan, mivel előre beprogramozták. Nincs menekvés, nincs visszaút a Földre. A hírt azonban nem mindenki fogadja el...

Levegő (2.)
Epizód 2

Levegő (2.)

October 2, 2009
45m
7.1

A Destiny legénységének máris egy halaszthatatlan problémát kell megoldania. A életfenntartó rendszer meghibásodott, az életükbe kerülhet, ha nem javítják meg villámgyorsan...

Levegő (3.)
Epizód 3

Levegő (3.)

October 9, 2009
44m
6.9

Scott hadnagy és Dr. Rush egy lakatlan bolygóra utaznak annak reményében, hogy ott olyan ásványokra bukkannak, amelyek segítségével a Destiny életfenntartó rendszerét tovább tudják működtetni.

Sötétség (1.)
Epizód 4

Sötétség (1.)

October 16, 2009
44m
6.9

Az első feladat után máris jön a következő: Dr. Rushnak meg kell fejtenie, hogy miért merültek ki majdnem teljesen az űrhajó energiatartalékai. Young ezredes elrendeli, hogy mindenki minimalizálja az energiafogyasztását, ám ezzel a probléma még korántsem oldódik meg. Az életfenntartó rendszeren kívül rövidesen minden működésképtelenné válik. Szerencséjükre a Destiny elér egy másik naprendszert, így a legénység bizakodni kezd, hogy talán még megérik a másnapot...

Fény (2.)
Epizód 5

Fény (2.)

October 23, 2009
44m
7.6

A Destiny egyenesen a Nap felé tart, és mivel útja előre beprogramozott és megváltoztathatatlan, a hajón utazók felkészülnek a legrosszabbra. Egy esélyük maradt csupán: egy közeli bolygóra tudnak evakuálni, de mivel nem tudnak mindenkit átszállítani, Young ezredes úgy dönt, hogy a szerencse fogja eldönteni, ki kaphat esélyt a megmenekülésre. Végül a hajón rekedteket is kellemes meglepetés éri...

Víz
Epizód 6

Víz

October 30, 2009
44m
6.9

Elérkezik az idő a készletek újratöltésére. A legénység egy jéggel borított bolygóról próbál vizet szerezni. Miközben Young ezredes és Scott hadnagy a jég begyűjtésével foglalatoskodik, idegen lények támadják meg a legénység többi tagját.

Föld
Epizód 7

Föld

November 6, 2009
44m
6.9

Young, Eli és Chloé egy ősrégi kommunikációs módszert használva, tudatukkal visszatérnek a Földre, Egy igen kockázatos tervet készülnek megvalósítani, amelynek segítségével talán mindanyiuknak sikerülne teljes fizikai valójában visszajutni a Földre. Dr. Rush szerint azonban a terv bukásra van ítélve.

Idő
Epizód 8

Idő

November 13, 2009
44m
7.6

A Destiny legénysége egy titokzatos dzsungellel borított bolygóra bukkan. Felfedező útjuk során egy jövőből érkezett Kinót találnak, amely sokkoló képsorokban tárja eléjük jövőjüket: A film szerint fertőző vírus fogja elpusztítani őket. Vajon a jövő tudásának birtokában elkerülhetik-e végzetüket?

Élet
Epizód 9

Élet

November 20, 2009
44m
6.8

A Destiny-vel még mindig csak ismerkedő csapat egy széket talál a fedélzeten, amely kísértetiesen hasonlít arra, amelyre O?Neil tábornok bukkant az Antarcticán. Tartva az ismeretlentől Young ezredes mindenkinek megtiltja, hogy beleüljön?eközben Scott hadnagy és Camille a kommunikációs kő segítségével meglátogatják szeretteiket...

Igazság
Epizód 10

Igazság

December 4, 2009
44m
7.4

Spencer őrmestert valaki meggyilkolta. Mindenki megdöbbenésére a gyilkos fegyver Young ezredes szobájából kerül elő. Egyelőre nem tudni, hogy vajon tényleg ő-e a bűnös, vagy valaki rá akarja terelni a gyanút...

Világűr (1.)
Epizód 11

Világűr (1.)

April 2, 2010
44m
7.5

Young ezredes visszatér a Destiny-re, ám Dr. Rush nélkül. Miért hagyta hátra a tudóst? Miközben Young megpróbál a Földdel kapcsolatba lépni a "kommunikációs kövek" segítségével, egy földönkívüli űrhajón találja magát. Bár sikerül visszatérnie a Destiny-re, maga után vonzza az idegeneket is, akik elrabolják Chloe-t...

Széthúzás (2.)
Epizód 12

Széthúzás (2.)

April 9, 2010
44m
7.1

Bár Chloe és Dr. Rush megmenekültek az idegenek karmaiból, még mindig rémálmok gyötrik őket: a fogság rengeteg félelmetes emléket égetett az agyukba. Dr. Rush azt gyanítja, hogy a földönkívüliek nyomkövetővel jelölték meg őket, és most rájuk vadásznak. Eközben a Destiny-n utazó civilek, megelégelve a katonai vezetést, puccsot hajtanak végre...

Hit
Epizód 13

Hit

April 16, 2010
44m
7.1

Young ezredes visszatér a Destiny-re, ám Dr. Rush nélkül. Miért hagyta hátra a tudóst? Miközben Young megpróbál a Földdel kapcsolatba lépni a "kommunikációs kövek" segítségével, egy földönkívüli űrhajón találja magát. Bár sikerül visszatérnie a Destiny-re, maga után vonzza az idegeneket is, akik elrabolják Chloe-t...

Ember
Epizód 14

Ember

April 23, 2010
44m
7.2

Miközben Dr. Rush az űrhajó számítógéprendszeréből igyekszik használható információkat kicsiholni, megrohanják a múlt fájó emlékei: annak idején, amikor a felesége beteg volt, Rush nem volt képes a problémákkal szembenézni, és inkább a munkába menekült. Ezért jelentkezett a Csillagkapu Programba.

Elveszve
Epizód 15

Elveszve

April 30, 2010
44m
7.2

A Destiny váratlanul útnak indul, így Scott, Chloe, Eli és Greer egy lakatlan bolygón ragadnak. Dr. Rush és Young ezredes igyekeznek a hajóval visszajutni hátrahagyott csapattársaikhoz. Az idő azonban nem nekik dolgozik, mivel a Destiny előre beprogramozott útja szerint a hajó rövidesen elhagyja a galaxist.

Szabotázs
Epizód 16

Szabotázs

May 7, 2010
44m
7.6

A Destiny-n utazóknak még mindig nem sikerült Eli, Chloe és Scott nyomára bukkanniuk. Ráadásul Dr. Rush számításai szerint jelenlegi energiafogyasztásukat figyelembe véve a Destiny képtelen lesz elérni a következő galaxist, így a csapat halálra van ítélve...

Fájdalom
Epizód 17

Fájdalom

May 14, 2010
44m
7.1

A Destiny legénységét megfertőzi egy parazita vírus, amely hallucinációkat okoz. Van akinek hőn áhított vágya, van, akinek legnagyobb félelme jelenik meg valósághűen. Az egyelőre egészségeseknek valahogy meg kell állítaniuk a betegség terjedését.

Árulás
Epizód 18

Árulás

May 21, 2010
44m
7.3

Dr. Rush a kommunikációs kövek által okozott emlékei miatt azt gyanítja, hogy Telford ezredes az ellenséges Lucian Szövetség titkos kémje. Young ezredes és O'Neil tábornok tervet eszelnek ki az áruló leleplezésére.

Támadás (1.)
Epizód 19

Támadás (1.)

June 4, 2010
44m
7.1

Miután sikerül Telford ezredesből kicsikarni az igazságot a Destiny legénységének fel kell készülnie a Lucian Szövetség támadására. Az ellenségnek azonban sikerül feljutnia a hajóra, ahol túszokat ejtenek.

Támadás (2.)
Epizód 20

Támadás (2.)

June 11, 2010
44m
7.6

Young ezredes és Camille teljes erőbedobással küzdenek a Destiny megmentéséért, ám úgy tűnik mindhiába. Camille végül úgy dönt, hogy megpróbál alkut kötni Kivával, aki azonban kemény tárgyalópartnernek bizonyul. Mindeközben az űrhajó energiaellátása akadozni kezd, megnehezítve az eleve válságos helyzetet...

Advertisement

Évadok és Epizódok

Advertisement