Vissza a Sorozatokhoz
11. évad
Összefoglaló
A káosz közepette kiderül, hogy a világméretű járvány és a tragikus események csupán egy látomás részét képezték, amely Scullyt érte – egy figyelmeztetés a jövőről, amelyet közös fiuk, William közvetített felé. Miközben Mulder és Scully az immár tinédzserkorú, különleges képességekkel rendelkező fiú nyomába ered, rájönnek, hogy nem ők az egyetlenek, akik vadásznak rá: a Cigarettázó Férfi és egy szakadár kormányzati csoport is Williamet akarja megszerezni saját céljaihoz. A hajsza során fény derül William származásának megdöbbentő titkára, ami próbára teszi az ügynökök egymásba vetett hitét. A végső összecsapás során Muldernek és Scullynak mindent fel kell áldozniuk, hogy megvédjék fiukat, miközben ráébrednek, hogy az igazság utáni kutatásuk talán sosem ér véget, de a köztük lévő kötelék az egyetlen biztos pont a bizonytalan világban.
Epizódok

Az én harcom 3
Mulder és Scully megtudják, hogy nem csak ők keresik kétségbeesetten rég elveszett fiukat, ráadásul életbevágóan fontos lenne megtalálni, mert Mulder élete és a világ jövője függ tőle. Scullynak gyötrő látomásai vannak, miután eszméletét veszíti, kórházba kerül, ahol igen furcsa agyi aktivitást észlelnek nála.

Ez
Muldert egy 16 éve halott barátja keresi telefonon. Langly a magányos harcosok közé tartozott, akinek temetésén Scully is részt vett az arlingtoni temetőben. A hívást követően egy orosz katonai szervezet vadászik rájuk, és azt sem tudják, hogy Skinnerben bízhatnak-e vagy átállt a sötét oldalra. Mint kiderül, Langly egy szimulációban él, mert agyát szkennelték, és örök életet ígértek neki halála után. De az élet a szimulációban nem könnyű, arra kéri Muldert, kapcsolja le a szervert.

Még valaki
Egy árvíz számos ember életét követeli. A katasztrófa mögött olyan megdöbbentő titok lappang, amelyre Scully és Mulder életüket kockáztatva igyekszenek fényt deríteni.

A verejték medrei
Az epizód középpontjában a rejtélyes Mandela-hatás áll. Sok ezer ember teljesen másképp emlékszik a korábban lezajlott eseményekre, mint ahogy azok a múltban megtörténtek. Ez felveti a párhuzamosan létező univerzumok létkérdését is. Scully és Mulder számára pedig egyfajta bizonyítékként szolgálnak maguk az X-akták jelenségeinek fontosságára.

A lidérc
Két tizenéves lány látszólag minden ok nélkül egymásnak esik. Kiderül, mindegyikőjük abban a hiszemben küzdött, hogy a másik lény nem ember, hanem egyfajta szörnyeteg. Scully és Mulder úgy érzik, hogy a rendkívüli hallucinációs ügy elvezetheti őket gyermekük, William múltjához.

Cicus
Walter Skinner szembesül a múltjával, amely nem csak őt, hanem Scullyt és Muldert is veszélyes, megpróbáltatásokkal teli kalandba sodorja.

Robotok lázadása
Egy automatizált világban Scully és Mulder vacsorázni mennek egy étterembe, ahol csak robotok dolgoznak. Muldernek nem ízlik a vacsora, ezért fizetéskor nem ad borravalót, és itt kezdődnek a gondok. A bankkártyáját nem adja ki a gép, az étterem bezárja az ajtót, s miután kijutnak, az önvezető taxi elszabadul, Scully házában minden elektromos berendezés ellenségessé válik, Muldert pedig drónok üldözik.

Ismerős
Eltűnik a játszótérről egy kisfiú, miközben anyja telefonál. A rendőrök állati támadásra gyanakszanak. Mulder és Scully úgy vélik, a kisfiút meggyilkolták. A gyerek apja, Eggers rendőrtiszt talál egy büntetett előéletű férfit, Melvint, aki a játszótér közelében lakik. Az egész város lázban ég, és amikor Melvin előkerül, meg akarják lincselni. Mulder azonban meg van győződve arról, hogy valaki boszorkánysággal megnyitotta a pokol kapuját, és a démonok elszabadultak.

Semmi sem tart örökké
Scully és Mulder emberi szervkereskedelem ügyében nyomoznak, amelynek során egy titokzatos kultusz borzalmas szertartására bukkannak.

Az én harcom 4
Úgy tűnik, Mulder és Scully William nyomára bukkannak. Ugyanakkor feltárul a rejtélyes cigarettázó férfi végső terve.