Vissza a Sorozatokhoz
Epizódok

Tíz
Rövid időn belül három férfi holttestére bukkan a Los Angeles-i rendőrség. Az áldozatokat hasonló módszerrel csonkították meg. A viselkedéselemzőkre hárul a feladat, hogy az ámokfutó gyilkost kézre kerítsék.

A pokol tüze
A viselkedéselemzők ezúttal Seattle-ben nyomoznak egy sorozatgyilkos után. A gyilkos áldozatai mind olyan férfiak, akiknek hasonló korú gyermekük van. A viselkedéselemzők hamarosan beazonosítják az első számú gyanúsítottat, egy zavarodott elméjű gimnáziumi magyartanárt, akit gyermekkorában apja súlyosan bántalmazott.

Ezer nap fénye
Egy Pittsburgh-ből Phoenixbe tartó utasszállító gépnek megszakad minden kapcsolata a földi irányítással, majd lezuhan. A tragédiában 151 ember veszíti életét. A csapat első lépésben igyekszik megállapítani, hogy baleset történt-e vagy terrorcselekmény. Kate-et, a csapat új tagját különösen megrázza az eset, mivel nővére és sógora a szeptember 11-i terrorakció során haltak meg. Kate azóta egyedül neveli árván maradt unokahúgát.

Viszketés
Egy újságíró tébolyodott állapotban felgyalogol az atlantai autópályára, és a száguldó autók között leli halálát. Mivel az újságíró korábban semmi jelét nem adta, hogy elméje zavarodott lenne, az atlantai rendőrség gyanút fog, és a viselkedéselemzők segítségét kérik. Hamarosan kiderül, hogy az újságíró egy oltásokkal kapcsolatos cikken dolgozott, és halála előtt három nappal nyoma veszett.

Ládába zárva
Halloween este összevert, alultáplált kisfiúra bukkan a San Diego-i rendőrség. A gyermek pontosan egy évvel ezelőtt szintén Halloween estéjén tűnt el. A maskarába bújt elkövető még aznap este elrabol egy újabb gyermeket. A viselkedéselemzők azonnal San Diegóba utaznak, hogy megmentsék a kisfiút.

Akire illik a cipő
A montanai egyetem közelében két fiatal egyetemista fiú holttesteste hever. Mindkét áldozat nyakán különös sebhely éktelenkedik, amely valamilyen szúró eszköztől vagy - JJ feltételezése szerint - akár éles cipősaroktól is származhat.

Hessteg
Egy hírnévre áhítozó sorozatgyilkos népszerű fiatalokat gyilkol meg, majd az áldozatok holttestének fotóját közzé teszi online közösségi médiaoldalakon. A csapat Marylandbe utazik, hogy elejét vegye egy újabb gyilkosságnak.

Fiúk a Sudworth házból
A viselkedéselemzők ezúttal Bostonban nyomoznak, ahol elraboltak egy védőügyvédet. A nyomozás során különös részletek derülnek ki a védőügyvéd múltjáról.

A végzet
A csapat Virginiában egy sorozatgyilkos után nyomoz. Az elkövető áldozatait tiszta ruhába öltözteti, és úgy hagyja a tett helyszínén. Kate megérzése szerint a gyanúsított nő lehet, hiszen ilyesmi csakis egy nőnek juthat az eszébe.

Amelia Porter
Ben Farland tizenhét évesen került börtönbe lánytestvére meggyilkolásáért. Amikor 12 évvel később Ben kiszabadul, hazatér otthonába, hidegvérrel leszúrja nagyapját, majd túszul ejti fiatal unokahúgát és unokaöccsét. A viselkedéselemzők versenyt futnak az idővel, hogy a gyerekeket megmentsék.

Az örökkévalók
A csapat Nevadába utazik, ahol három fagyott holttestet találtak a folyóban. Mivel mind a három áldozat ugyanahhoz a vallási szektához tartozott, a viselkedéselemzők a szekta környékén kezdenek először vizsgálódni.

A lista
A csapat Talahassee-ben nyomoz egy sorozatgyilkos után, aki macska-egér játékot űz a hatóságokkal. A férfi minden egyes "akciója" előtt felhívja a rendőrséget, és bejelenti következő bűntényét.

A madárleső
A viselkedéselemzők egy sorozatgyilkos után nyomoznak. Az elkövető feltehetően ugyanaz a gyanúsított, akit évekkel ezelőtt Rossi és Gideon is üldözött - ám sikertelenül. A csapat újraindítja a lezárt ügyet.

A hős
A viselkedéselemzők Indianapolisban nyomoznak, ahol egy népszerű kávéházban bomba robbant. A robbantásban egy férfi lélekjelenlétének köszönhetően többen is megmenekültek. A viselkedéselemzők védelem alá helyezik a "hőst" és családját. Mivel igen valószínű, hogy az elkövetőek újabb robbantást is terveznek, a csapatversenyt fut az idővel, hogy a tettest, vagy tetteseket elkapják, mielőtt újabb tragédia következne be.

Sikoly
A viselkedéselemzők sorozatgyilkos után nyomoznak. Gyanújuk szerint a tettest vélhetően gyermekkorában bántalmazták, és emiatt komoly lelki sérülésben szenvedhet. Eközben Kate unokahúgáért aggódik. A lány az interneten ismerkedett meg a fiúval, akivel épp randevúra készül.

Zárlat
Egy texasi börtönben meggyilkolnak két őrt. A viselkedéselemzőket a helyszínre hívják, hogy kinyomozzák az eset körülményeit.

Veszélyes játékok
A viselkedéselemzők ezúttal Wisconsinban nyomoznak egy sorozatgyilkos után. Első lépésben az áldozatok közötti kapcsolatra igyekeznek fényt deríteni.

Rock Creek Park
Egy sikeres szenátor felesége eltűnik. A viselkedéselemzők a szenátor politikai ellenfeleinek mesterkedését gyanítják az ügy hátterében.

Minden határon túl
Elrabolnak egy Barbadoson nyaraló négytagú családot. Az ügyben az FBI nemzetközi egysége a viselkedéselemzők segítségét kéri. A barbadosi emberrablás kísértetiesen hasonlít egy korábban Floridában történt esethez, amelyben szintén Hotch és csapata nyomozott...

Teljes a létszám
Marylandi otthonukban vacsora közben lemészárolnak egy családot. Amikor a viselkedéselemzők kihallgatják a rokonokat, különös titkokra derül fény... Eközben Hotchnak személyes problémákkal is meg kell küzdenie: apósánál Roy-nál Alzheimer kórt diagnosztizáltak az orvosok, ezért a nyomozónak mielőbb ki kell békülnie vele.

Az árnyékszörny
Három gyilkossági ügybe keveredett férfi ugyanazt a hihetetlen történetet mesélik el: a gyilkosság pillanatában egy hosszú karmú árny-szörnyeteg támadt rájuk. A viselkedéselemzők arra gyanakszanak, hogy az elkövető különleges képességekkel bíró személy lehet, aki mások elméjét irányítja.

A bűnös negyed
A csapat egy Los Angeles környékén garázdálkodó gyilkos után nyomoz. A viselkedéselemzők szerint az elkövető egy polgárőr lehet.

A vadászat
Elrabolják Kate unokahúgát, Meget és annak legjobb barátnőjét. A viselkedéselemzők szerint a lányok fogvatartója szexkereskedelemmel foglalkozik, és az interneten keresztül szedi áldozatait.