Vissza a SorozatokhozEpizódok

Minden bűn gyűlöletből fakad
Meggyilkolnak egy kisgyermeket az utcán, ám sem szemtanúkat, sem a tettest nem találják, így Danny egy régi barátjához fordul segítségért. Erin elővesz egy régi, le nem zárt ügyet, melyben az új ügyész, mint kulcsfontosságú tanú szerepel. Frank és a polgármester nézetei egyre távolabb kerülnek egymástól, ami kihatással lehet a város közbiztonságára is.

Őrült idők
Eddie gyanúsan viselkedik Jamie előtt, ezért a férfi nyomozásba kezd. Danny leszámol egy bandával, akik rettegésben tartják a környéket. A polgármester és Frank között kialakult konfliktus helyzet tovább fokozódik.

Védekező ösztönök
Danny és Baez egy gyilkossági ügyben nyomoznak, az áldozat felesége magára vállalja a gyilkosságot, ám hamar kiderül, hogy nem ő volt a tettes. Frank kap egy állásajánlatot, amit fontolóra is vesz.

Izgága zsaruk
Jamie és társa az éjszaka közepén meglátnak egy részeg férfit, akiről kiderül, hogy rendőr és balesetet okozott amikor ittasan vezetett, a férfi társa és barátja próbálta elkenni az ügyet. Danny és Baez egy gyilkossági ügyben nyomoznak.

Jó szándékok
Eddie apja ismét felbukkan és rögtön bajba is keveredik, így lánya és Jamie kénytelenek a segítségére sietni. Danny jó szándékkal próbál megtalálni egy eltűnt személyt, ám nem minden az aminek látszik.

Légy okos vagy meghalsz!
Erin ügye tovább folytatódik az ügyésszel kapcsolatos bűnesttel kapcsolatban. Franknek ismét egy családtagon kell segítenie, még Danny és Jamie is közös ügyön dolgoznak.

Korunk Amerikája
Egy új rendőr csatlakozik Sid, Garrett és Abigail csapatához, ám hamar kiderül, hogy nem közéjük való. Erin továbbra sem biztos benne, hogy indul a főügyész posztért, azonban Frank segít neki a döntésben.

A kisebbik rossz
Erin segítséget kap, hogy felmérje az esélyeit a főügyészi posztért folytatott harcban, ám nem várt problémával szembesül. Eddie és az új társa között továbbra is kellemetlen a hangulat ám Jamie segítségével sikerült megoldani a kettejük közti problémát.

Tűzfal
Eddie falaz egy kollégájának, ám nem hagyja nyugodni a megszerzett információ. Danny és Baez legújabb közös ügye megviseli a nőt, ezért úgy dönt, hogy félreáll ám mégsem hagyja nyugodni a dolog. Henry nehéz időszakon megy keresztül és Jamie próbál segíteni rajta.

Régi barátok
Franknek ismét a rendőrségben belüli ügyekkel kell foglalkoznia, egy kocsmai verekedést követően. Danny különc segítséget kap egy drogüggyel kapcsolatban. Jamie egy régi barátjának próbál segíteni, ám egy olyan emberrel kellene szembe szállnia, akire egykor felnézett.

Kékben az igazság
Danny, Baez születésnapján felfedezi egy régi nagy kedvencét a bárpultnál, ám később kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik. Egy internetes oldalon különböző pletykák kapnak szárnyra Erinről és a Raegan családról. Jamie egy régi szabály bevezetésével sokak ellenszenvét kivívja a körzetben.

A Reagan-módszer
Jamie összetűzésbe keveredik Joe-val, amikor nem egyezik a módszerük egy ügy kapcsán. Danny, az apjának segít megoldani egy szigorúan kezelt, titkos ügyet. Erin és Eddie közösen dolgoznak egy erőszaktevő kézrekerítésén.

Szerény vigasz
Frank egy korrupt zsaru súlyos bántalmazása után, Danny közreműködésével felgöngyölíti az ügyet. Eddie és Badillo egy könyvesbolt kirablásánál helyszínel, ahol értékes régiségeknek veszett nyoma. Anthony életében felbukkan egy fiatal nő, ami törést okoz az Erinnel való kapcsolatában.

Lejjebb a mércét!
Danny segít Baez-nak egy számára fontos ügyben való nyomozásban. A sikeres őrmesteri vizsga után Eddie állásajánlatot kap, azonban őt más terület érdekelné. Erin-t egy ügy közelebb hozza egy közeli családtaghoz.

Álláspont
Danny és Baez egy eltűnt nő után nyomoznak, aki gyermekével együtt szökött meg a férjétől. Anthony bajba kerül, de Erin segítségével sikerül tisztáznia a nevét. Jamie ismét konfrontációba keveredik az őrsön, amikor egy etnikai kérdésben nem ért egyet kollégáival.

Bűntudat
Egy szomszéd viszály véres fordulatot vesz, ám az elkövető kiléte még rejtély. Anthony kap egy állásajánlatot, ám Erin kétkedve fogadja. Franket és csapatát gyötri a bűntudat egy régi kollégájuk sérülését követően.

Rejtett indíték
Franket váratlanul éri, amikor őt megkerülve, állást ajánlanak Jamie-nek. Danny és Baez egy gazdag egyetemista gyilkossági kísérlete után nyomoznak. Anthony félti testvérét, aki pénzügyi gondjai miatt egy bűnöző segítségét kéri.

Rég elveszett
Egy régi riválissal való találkozás után Erin, újra vizsgál egy állítólagos téves ítéletet. Jamie azon töri a fejét, hogy feljelentsen-e egy őrmester. Danny és Baez egy elrabolt gyermeket keresnek.

Összegabalyodva
Erint zaklatja egy férfi, aki nemrég szabadult a börtönből. Jamie vezetés közben rosszul lesz és olyan érzése van, hogy bedrogozták. Franknek több családi problémával is meg kell birkóznia.

Öröm az ürömben
Frank kivívja maga ellen a sorsot, amikor nyilvánosan beleáll az ügyészségbe, így Erinbe is. Danny, Jamie és Joe együtt nyomoznak egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyön.
