Vissza a Sorozatokhoz
Epizódok

Egy test, két lélek
Halálos áldozatot követelő robbantás történik egy köztéren. A módszer pedig egyértelműen egy évekkel korábban dolgozó robbantóra utal.

Felbecsülhetetlen
Holmes egy felbecsülhetetlen történelmi tárgy után nyomoz, melyet több ország kormánya is meg akar kaparintani. Eközben Watson Shinwell-nek próbál segíteni, hogy a férfi újra láthassa a lányát.

Válásra esküvő
Elrabolják egy csőd szélén álló cég egyik vezetőjét. Holmes rájön, hogy a férj, a cég másik tulajdonosa titkol valamit. A gyanú az egyik alkalmazott mellett a maffiára terelődik. Eközben Gregson komoly döntéshelyzetbe kerül.

Hulló csillagok
Meggyilkolnak egy Wall Street-i elemzőt. Az ügynek azonban Holmes szerint több köze van a világegyetemhez, mint a pénzvilághoz.

Csúcsragadozó
Holmes és Watson egy olyan férfi halála ügyében nyomoznak, aki szexuális ragadozókra vadászott. Eközben Shinwell megpróbál munkát találni.

Rossz hírek
Egy séf mérgezés áldozata lesz. Az esetet bonyolítja, hogy hasonló módon több informatikai szakértő is életét veszti. Feltehetőleg tömeggyilkosság áll a háttérben.

Halj meg kétszer
Egy egykori katonát megölnek bázisugrás közben, ráadásul két különböző módon: amellett, hogy elvágták a biztosító köteleit, le is lőtték zuhanás közben.

Hogy készül a kolbász
Egy újfajta élelmiszert előállító cég vezető tudósát megölik és kegyetlen módon ledarálják. A bizarr eset nehéz helyzetbe hozza Sherlockot és Joant.

Pandúrból rabló
Egy lehetséges elkövető személyleírása Shinwell Johnson-ra illik. Így az Watson és Sherlock segítségét kéri, hogy bizonyíthassa ártatlanságát.

Lógnak a szeren
Watson nevével visszaélve, egyik volt munkatársa gyógyszerfüggőknek ír fel recepteket. Mire azonban a doktornő rendelőjébe érnek Sherlock-kal, ott már csak két hullát találnak.

Légy a vendégem
Watson egyáltalán nincs megelégedve Shinwell teljesítményével. Ám kiderül, hogy a férfi azért mégis be tud szerezni használható információkat az eltűnt bevándorló lány ügyében.

Víz, víz, tiszta víz
Egy bohóc holttestére bukkannak az erdőben. Kiderül, hogy tanúja volt, amint New York ivóvizét valaki megfertőzi egy, a klórozásnak és az ultraibolya sugárzásnak is ellenálló új vírussal.

Idő
Egy férfi az évekkel korábban meghalt fia ügyét szeretné végre tisztázni, de Sherlock rendre elutasítja. Az ügy elévülése előtt 24 órával a kétségbeesett apa túszokat ejt, hogy Sherlock végre foglalkozzon az esettel.

Az eltűnt inuit nyomában
Egy internetes körökben celebnek számító fiatal férfit megölnek. A nyomozás azonban jóval túlmutat az internet világán.

Az út rossz oldala
Kitty feltűnik New Yorkban és meg van győződve arról, hogy Sherlockot meg akarják ölni.

A hazafi
Gephardt eltűnik, majd egy videót tesz közzé, ami könnyen háborús konfliktushoz vezethet.

Lady Frances balladája
Egy Lady Frances nevű illető után kezdődik nyomozás, amikor kiderül, hogy valójában nem egy személyről, hanem egy ritka és értékes gitárról van szó.

Kincsvadászok
Egy aukció egyik résztvevője egy olyan tárolót kaparint meg, amely a régi tárgyakon túl egy holttestet is tartalmaz. A nyomok egy kalóz kincséhez vezetnek.

Hamvában holt
Két holttest maradványaira bukkannak egy krematóriumban. Kiderül, hogy az áldozatok élve kerültek oda. A szálak pedig egészen Csernobilig érnek...

A megtévesztés művészete
Egy bűvészt előadás közben éri a halál. Kiderül, hogy egy titokzatos, kártyatrükköket tartalmazó könyv áll a háttérben...

Kényszerleszállás
Chantal kritikus állapotban kerül kórházba. Marcus pedig azonnal Roy-t kezdi el gyanúsítani...

Mozgó célpont
Egy televíziós vetélkedő egyik versenyzőjét játék közben megölik. A gyanú egy másik játékosra terelődik, aki korábban tagja volt egy afrikai törzsnek, mely emberek tömegeinek haláláért felelős...

A kígyó feje
Shinwell halála után nyomozva Sherlock és Watson New York egyik legbefolyásosabb bandafőnökét próbálja elkapni...

New York bandái
New York két legrettegettebb bandája esik egymásnak a történtek után. Az ő harcuk mellett Sherlock-nak önmagával is szembe kell néznie...