Vissza a Sorozatokhoz
Digimonszelídítők
"Ez az anime teljesen független elődeitől."
Összefoglaló
Takato Matsuki, Henry Wong, és Rika Nonaka teljesen átlagos fiatalok azzal a különbséggel, hogy saját digimonjaik vannak. Mindhárom fiatal más-más módon képzeli el a társuk nevelését: Rika szerint a digimon harceszköz, Henry szerint barát, Takato pedig szinte úgy kezeli Guilmon-t, mint egy játékot, és ez sok összetűzést okoz közöttük. Társaikat egy speciális digiváltoztató segítségével irányítják, amihez kártyákat tudnak felhasználni, így tudnak nekik új erőt adni. (Például: digivolúció, sebesség, erő, vagy esetleg egy másik digimon támadása.) Mikor az úgynevezett Devák elkezdik Japánt megszállni, kénytelenek nézeteltéréseiket félrerakni, és egy csapatként dolgozni. Dolgukat a Hypnos titkos szervezete is nehezíti, hiszen az ott dolgozók ki akarják pusztítani az összes digimont, beleértve az övéiket is. A történet során számos új barát csatlakozik hozzájuk. (Ryo, Jenny, Kazu, Kenta, és Suzie/Schuchong.). De ellenségeik száma is folyamatosan nől. A digivilágba is eljutnak.
Állapot
Ended
Csatorna
Fuji TV
Évadok és Epizódok

1. évad
Epizódok

Guilmon születése
No description available.

Terriermon megjelenik
No description available.

Renamon Guilmon ellen
No description available.

Gorillamon legyőzése
No description available.

Mulassunk Calumon-nal!
No description available.

Renamon átdigiváltozik
No description available.

Guilmon veszélyben
No description available.

Guilmon átdigiváltozik
No description available.

Growlmon-pánik
No description available.

Rika kételkedik
No description available.

Szembesítés másfél perc múlva
No description available.

Válságban a baráti szövetség
No description available.

13. epizód
No description available.

14. epizód
No description available.

15. epizód
No description available.

16. epizód
No description available.

17. epizód
No description available.

18. epizód
No description available.

19. epizód
No description available.

20. epizód
No description available.

21. epizód
No description available.

22. epizód
No description available.

23. epizód
No description available.

24. epizód
No description available.

25. epizód
No description available.

26. epizód
No description available.

27. epizód
No description available.

28. epizód
No description available.

29. epizód
No description available.

30. epizód
No description available.

31. epizód
No description available.

32. epizód
No description available.

33. epizód
No description available.

34. epizód
No description available.

35. epizód
No description available.

36. epizód
No description available.

37. epizód
No description available.

38. epizód
No description available.

39. epizód
No description available.

40. epizód
No description available.

41. epizód
No description available.

42. epizód
No description available.

43. epizód
No description available.

44. epizód
No description available.

45. epizód
No description available.

46. epizód
No description available.

47. epizód
No description available.

48. epizód
No description available.

49. epizód
No description available.

50. epizód
No description available.

51. epizód
No description available.
Főszereplők

津村まこと
Takato Matsuda (voice)

野沢雅子
Guilmon / Narrator (voice)

折笠富美子
Ruki Makino (voice)

Imai Juka
Renamon (voice)

山口眞弓
Li Jianliang (voice)

多田葵
Terriermon (voice)

金田朋子
Culumon (voice)

浅田葉子
Juri Katou (voice)
Hasonló Sorozatok
Digimonszelídítők (2001) Teljes Sorozat Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi
Nézd a(z) Digimonszelídítők (2001) teljes sorozatot ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD sorozatok ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Digimonszelídítők összes évadát regisztráció nélkül, magyar felirattal.
Digimonszelídítők sorozatnak 1 évada elérhető a hdmozi-n. Minden epizód a legjobb minőségben: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel. A hdmozi-n minden sorozat elérhető azonnal, töltési idő nélkül.
A hdmozi-n azonnal frissítjük a(z) Digimonszelídítők új epizódjait, amint elérhetők. Kövesd a kedvenc sorozatodat, ne maradj le egyetlen epizódról sem magyarul. A hdmozi a legjobb online sorozatkatalógust kínálja: akciósorozatok, drámák, thrillerek, K-drámák, török sorozatok és anime.
Sorozatok ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.




