Naruto
Vissza a Sorozatokhoz
Naruto

Naruto

8.4(5,925 szavazat)
4 Évads
220 Epizódok
October 3, 2002
AnimációsAction & AdventureSci-Fi & Fantasy

Összefoglaló

12 évvel ezelőtt egy kilenc farkú rókadémon(Kyuubi) tartotta rettegésben a Hidden Leaf falut (Konohagakure). A démon olyan erős volt, hogy egyetlen farkának egyetlen suhintásával hegyeket tudod eltüntetni vagy szökőárokat tudott előidézni. A szörny rengeteg ember mészárolt le, azonban a negyedik Hokagenak, saját életét feláldozva, sikerült elzárnia őt egy újszülött fiú testébe. Ez a fiú Uzumaki Naruto volt. Származása jelenleg még nem ismert. A negyedik Hokaget (Yondaime Hokage) hősként ünnepelték a Kyubi elzárásáért. Ő azt szerette volna, hogy Naruto is ebben a megtiszteltetésben nőjön fel mint a kilenc farkú "tárolója". Azonban a falú lakói magát a démont látták a fiúban, ezért féltek tőle és kiközösítették. Bár a harmadik Hokage megtiltotta a falu lakóinak, hogy beszéljenek arról, amit tudnak. Még a saját gyerekeiknek sem mondhatták el a 12 évvel ezelőtt történteket. Azonban szüleik Naruto felé tanusított viselkedésükből a gyerekek is elkezdtek ellenségesen viselkedni a fiúval. Naruto így barátok, család és elismerés nélkül nőtt fel. Nem erőltethette azt, hogy az emberek barátkozannak vele, így máskép kellett magát észrevetettni. Ezt csínytevésekkel próbálta elérni. Ez azonban megváltozott, amikor hivatalosan is nindzsa lett. Ezt a Többszörös Árnyék Klón technika (Multiple Shadow Clone Technique (Kage Bunshin no Jutsu)) alkalmazásával érte el, amikor megmentette mesterét Umuino Irukat az áruló nindzsa Mizuki karmaiből. Ez a kaland két dologra ébresztette rá Narutot, az egyik, hogy benne lakozik a kilenc farkú rókadémon, a másik pedig, hogy volt aki törödött vele (Iruka és a harmadik Hokage). Naruto nindzsává válása indítja el az események folyamát.

Állapot

Ended

Csatorna

TV Tokyo

Advertisement

Évadok és Epizódok

1. évad

1. évad

October 3, 2002
Epizódok

Epizódok

Uzumaki Naruto
Epizód 1
Uzumaki Naruto
October 3, 200224m7.1

No description available.

Konohamaru színre lép
Epizód 2
Konohamaru színre lép
October 10, 200224m6.9

No description available.

Sasuke és Sakura – Barátok vagy ellenségek?
Epizód 3
Sasuke és Sakura – Barátok vagy ellenségek?
October 17, 200224m7.4

No description available.

Túlélésre játszunk
Epizód 4
Túlélésre játszunk
October 24, 200224m8.1

No description available.

Megbukunk? Kakashi végső döntése
Epizód 5
Megbukunk? Kakashi végső döntése
October 31, 200224m8.2

No description available.

Az első küldetés! Irány a Hullámok Földje!
Epizód 6
Az első küldetés! Irány a Hullámok Földje!
November 7, 200224m8.3

No description available.

Bérgyilkos a ködben
Epizód 7
Bérgyilkos a ködben
November 14, 200224m7.9

No description available.

A fájdalom esküje
Epizód 8
A fájdalom esküje
November 21, 200224m8.4

No description available.

Sharingan Kakashi
Epizód 9
Sharingan Kakashi
November 28, 200224m7.9

No description available.

A csakra erdeje
Epizód 10
A csakra erdeje
December 5, 200224m6.8

No description available.

A föld, ahol egy hős élt
Epizód 11
A föld, ahol egy hős élt
December 12, 200224m6.8

No description available.

Csata a hídon! Zabuza visszatér!
Epizód 12
Csata a hídon! Zabuza visszatér!
December 19, 200224m6.8

No description available.

Haku titkos technikája – a jégtükrök
Epizód 13
Haku titkos technikája – a jégtükrök
December 26, 200224m7.1

No description available.

A nagyszájú nindzsa beszáll a harcba
Epizód 14
A nagyszájú nindzsa beszáll a harcba
January 9, 200324m6.7

No description available.

A megvakult Sharingan
Epizód 15
A megvakult Sharingan
January 16, 200324m7.1

No description available.

A pecsét megtörik
Epizód 16
A pecsét megtörik
January 23, 200324m7.2

No description available.

Haku múltja és igazi érzései
Epizód 17
Haku múltja és igazi érzései
January 30, 200324m7.2

No description available.

A fegyver neve: sinobi
Epizód 18
A fegyver neve: sinobi
February 6, 200324m7.4

No description available.

Zabuza vezeklése
Epizód 19
Zabuza vezeklése
February 13, 200324m8.3

No description available.

A nagy Chuunin vizsga
Epizód 20
A nagy Chuunin vizsga
February 20, 200324m6.8

No description available.

Vetélytársak! Ellenfelek a Chuunin vizsgán!
Epizód 21
Vetélytársak! Ellenfelek a Chuunin vizsgán!
February 27, 200324m6.5

No description available.

Fiatalos robbanás! 120%-on
Epizód 22
Fiatalos robbanás! 120%-on
March 6, 200324m7.5

No description available.

Seregnyi ellenfél, és egy maréknyi bajtárs
Epizód 23
Seregnyi ellenfél, és egy maréknyi bajtárs
March 13, 200324m6.5

No description available.

A lehetetlen első vizsga
Epizód 24
A lehetetlen első vizsga
March 20, 200324m6.9

No description available.

Mindent vagy semmit! A legnehezebb tizedik kérdés
Epizód 25
Mindent vagy semmit! A legnehezebb tizedik kérdés
March 27, 200324m7.3

No description available.

Egy rövid szünet! A Halál erdeje előtt kérem, hallgassák meg Konohamaru interjúit!
Epizód 26
Egy rövid szünet! A Halál erdeje előtt kérem, hallgassák meg Konohamaru interjúit!
April 2, 200324m5.3

No description available.

Kezdődik a második forduló!
Epizód 27
Kezdődik a második forduló!
April 2, 200324m6.8

No description available.

Pánik az erdőben! Eszel, vagy téged esznek meg!
Epizód 28
Pánik az erdőben! Eszel, vagy téged esznek meg!
April 9, 200324m7.3

No description available.

Naruto ellentámadása! Sosem adom fel!
Epizód 29
Naruto ellentámadása! Sosem adom fel!
April 16, 200324m7.6

No description available.

A feltámadt sharingan! A tűzsárkány technikája!
Epizód 30
A feltámadt sharingan! A tűzsárkány technikája!
April 23, 200324m7.8

No description available.

Bozontos Szemöldök megmutatja! Mindhalálig védeni foglak!
Epizód 31
Bozontos Szemöldök megmutatja! Mindhalálig védeni foglak!
April 30, 200324m6.9

No description available.

A cseresznyevirág kinyílik! Soha többé védtelenül!
Epizód 32
A cseresznyevirág kinyílik! Soha többé védtelenül!
May 7, 200324m7.4

No description available.

Az új harci alakzat! Ino-Shika-Cho trió!
Epizód 33
Az új harci alakzat! Ino-Shika-Cho trió!
May 14, 200324m7.1

No description available.

Akamaru félelme! Gaara iszonyatos ereje!
Epizód 34
Akamaru félelme! Gaara iszonyatos ereje!
May 21, 200324m6.7

No description available.

Az őrjítő kísértés! A tekercsek titka!
Epizód 35
Az őrjítő kísértés! A tekercsek titka!
May 28, 200324m6.1

No description available.

Klónparádé! Én vagyok a klónkirály!
Epizód 36
Klónparádé! Én vagyok a klónkirály!
June 4, 200324m7.0

No description available.

A második körnek vége és mind a kilenc kezdő versenyben van!
Epizód 37
A második körnek vége és mind a kilenc kezdő versenyben van!
June 11, 200324m6.6

No description available.

A felét kiszórjuk! A selejtező meccsek!
Epizód 38
A felét kiszórjuk! A selejtező meccsek!
June 18, 200324m6.9

No description available.

A féltékeny Lee
Epizód 39
A féltékeny Lee
July 2, 200324m7.5

No description available.

A konfrontálódás! Kakashi és Orochimaru
Epizód 40
A konfrontálódás! Kakashi és Orochimaru
July 9, 200324m6.8

No description available.

Szerelmi háború! Lányok, mindenre készen!
Epizód 41
Szerelmi háború! Lányok, mindenre készen!
July 16, 200324m6.8

No description available.

Szívvel-lélekkel! Őrült vagy?
Epizód 42
Szívvel-lélekkel! Őrült vagy?
July 23, 200324m7.1

No description available.

Zseni a küzdőtéren! Kegyetlen leányzók!
Epizód 43
Zseni a küzdőtéren! Kegyetlen leányzók!
July 30, 200324m7.4

No description available.

Négylábú ellenfél! A pöttömnyi véreb!
Epizód 44
Négylábú ellenfél! A pöttömnyi véreb!
August 6, 200324m7.2

No description available.

Nyers erővel! A klón ütőkártya
Epizód 45
Nyers erővel! A klón ütőkártya
August 13, 200324m7.4

No description available.

A byakugan-párbaj! Hinata bámulatos eltökéltsége!
Epizód 46
A byakugan-párbaj! Hinata bámulatos eltökéltsége!
August 20, 200324m7.6

No description available.

Azelőtt állva, akire felnézek!
Epizód 47
Azelőtt állva, akire felnézek!
August 27, 200324m7.5

No description available.

Gaara összezúzása! A fiatalság kirobbanó ereje!
Epizód 48
Gaara összezúzása! A fiatalság kirobbanó ereje!
September 3, 200324m8.8

No description available.

A tüzesvérű kölyök! A bukott diák tiltott végső csapása!
Epizód 49
A tüzesvérű kölyök! A bukott diák tiltott végső csapása!
September 10, 200324m8.3

No description available.

Ez Rock Lee! Mert így kell élnie egy férfinak!
Epizód 50
Ez Rock Lee! Mert így kell élnie egy férfinak!
September 17, 200324m8.5

No description available.

Veszély az árnyak közül! A baj Sasuke felé közelít!
Epizód 51
Veszély az árnyak közül! A baj Sasuke felé közelít!
September 24, 200324m6.9

No description available.

Ebisu visszatér!
Epizód 52
Ebisu visszatér!
October 1, 200324m6.4

No description available.

Advertisement

Főszereplők

竹内順子

竹内順子

Naruto Uzumaki (voice)

杉山紀彰

杉山紀彰

Sasuke Uchiha (voice)

中村千絵

中村千絵

Sakura Haruno (voice)

井上和彦

井上和彦

Kakashi Hatake (voice)

柴田秀勝

柴田秀勝

Hiruzen Sarutobi (3º Hokage) (voice)

遠近孝一

遠近孝一

Neji Hyuga (voice)

江原正士

江原正士

Might Guy (voice)

増川洋一

増川洋一

Rock Lee (voice)

田村ゆかり

田村ゆかり

Tenten (voice)

柚木涼香

柚木涼香

Ino Yamanaka (voice)

森久保祥太郎

森久保祥太郎

Shikamaru Nara (voice)

伊藤健太郎

伊藤健太郎

Choji Akimichi (voice)

Advertisement

Hasonló Sorozatok

Advertisement

Naruto (2002) Teljes Sorozat Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi

Nézd a(z) Naruto (2002) teljes sorozatot ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD sorozatok ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Naruto összes évadát regisztráció nélkül, magyar felirattal.

Naruto sorozatnak 4 évada elérhető a hdmozi-n. Minden epizód a legjobb minőségben: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel. A hdmozi-n minden sorozat elérhető azonnal, töltési idő nélkül.

A hdmozi-n azonnal frissítjük a(z) Naruto új epizódjait, amint elérhetők. Kövesd a kedvenc sorozatodat, ne maradj le egyetlen epizódról sem magyarul. A hdmozi a legjobb online sorozatkatalógust kínálja: akciósorozatok, drámák, thrillerek, K-drámák, török sorozatok és anime.

Sorozatok ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.

Kapcsolódó Keresések

Naruto online ingyen magyarulNaruto hdmoziNaruto teljes sorozatNaruto összes évad HDNaruto magyar felirathdmozi sorozatok magyarulingyenes sorozat streamingsorozatok online HD regisztráció nélkülanimációs sorozatok ingyen magyarulaction & adventure sorozatok ingyen magyarulsci-fi & fantasy sorozatok ingyen magyarul