Az Élet
Vissza a Sorozatokhoz
Az Élet

Az Élet

8.4(389 szavazat)
1 Évad
10 Epizódok
October 11, 2009
Dokumentum

Összefoglaló

Fedezd fel a földi élet sokszínűségét és azokat a bámulatosan különleges taktikákat, amiket az állatok kifejlesztettek az életben maradásukhoz. Most végre megtapasztalhatod a természetet úgy, ahogy előtte még soha. Ez itt maga az evolúció. Nézd meg azt ahogy a föld különféle élőlényei megvívják harcukat a túlélésért, mind a környezetükkel, mind a ragadozókkal, végsőkig feszítve közben fizikai és szellemi határaikat. A digitális technika forradalmi látványvilága pedig eközben olyan képeket közvetít amiktől szó szerint eláll a lélegzetünk is.

Állapot

Ended

Készítette

Martha Holmes

Csatorna

BBC One

Advertisement

Évadok és Epizódok

1. évad

1. évad

October 11, 2009
Epizódok

Az "Élet" egy látványos, új természetfilm sorozat a BBC-től. 10 részt vettek fel HD-ban egy nemes célt szolgálva: definiálni az állatvilág diverzitását. A sorozatot nézve és a különböző viselkedéseket látva megváltozhat a gondolkodásunk a többi élőlényről, amelyek az emberen kívül szintén a bolygón élnek. A BBC Természetvédelmi Szövetsége négy éven keresztül járta be az összes kontinenst az állatok túlélési harcainak legcsodálatosabb történeteit kutatva. David Attenborough számba veszi azokat a különleges metódusokat, amiken az állatok és a növények átmennek a túlélés érdekében, mindezt eredeti látványvilággal bemutatva.

Epizódok

Az Élet kihívásai
Epizód 1
Az Élet kihívásai
October 11, 200958m8.7

A természetben élve elérni az ivarérett kort hatalmas harc. Sok állat a végső megoldásokhoz nyúl, hogy legyen esélye. Páratlan, ahogy 3 gepárdtestvér együtt ejtenek el egy struccot. Légi felvételek mutatják, hogyan ejtenek el a palackorrú delfinek halakat egy iszapkörben, lassított felvételek pedig felvették, ahogy a Vénusz légycsapója elnyeli a bogarakat. Az eperbéka az ebihalakat felviszi egy fára, és egy vízzel teli üregbe teszi őket, ennek következtében pedig minden nap fel kell másznia etetni. A kispingvinek pedig heroikus, de egyben tragikus utazásra vállalkoznak, amikor megpróbálnak átkelni a repedt jégen, mert sokan közülük nem tudnak úszni, a fóka pedig lesben áll.

Hüllők és kétéltűek
Epizód 2
Hüllők és kétéltűek
October 18, 200958m8.6

A hüllők és a kétéltűek a múlt maradványai, de hihetetlen fejlődések képesek behozni a lemaradásukat. A hegyikristály varangy például szinte gumilabdává változik, amikor az ellenségei elöl menekül. Extrém lassú felvételek mutatják ahogy a Jézus Krisztus gyík fut a vízen, vagy ahogy a kaméleon kinyújtja a hosszú nyelvét az áldozatára, mérhetetlen pontossággal. A kamera együtt merül a Niuesi tengeri kígyóval, ami a szárazföldön szaporodik, és úgy kerüli el a ragadozókat, hogy egy víz alatti légbuborék szélén úszik. Most láthatjuk először a TV-ben, ahogy komodói sárkánygyíkok vadásznak hatalmas vízibivalyokra úgy, hogy beléjük harapnak és mérgek fecskendeznek be, és hetekig várnak, amíg az áldozat meghal. 10 sárkány osztozik a testen négy órán át.

Emlősök
Epizód 3
Emlősök
October 25, 200959m8.5

Az emlősök uralják a Földet, egyrészt azért, mert melegvérűek, másrészt pedig azért, mert gondoskodnak az utódaikról. Hetekig filmeztek egy fókát az Antarktiszon, ahogy egy lék mellett a fókamama halakat fogott a kicsinyének. Láthatunk még lenyűgöző felvételeket vándorló denevérek millióiról, vagy ahogy egy egérmama lerázza az őt üldöző gyíkot. A giroszkóppal rögzített kamera követi a vándorló rénszarvasokat és együtt merül az egymással küzdő hímbálnákkal.

Halak
Epizód 4
Halak
November 1, 200958m8.6

A halak lenyűgöző alakjuk is viselkedésük sokszínűségét tekintve uralják a Föld vizeit. A gyönyörű vízisárkány olyan mintha egy tündérmeséből lépett volna elő, és a hím a farkán tartva őrzi a tojásokat hónapokon keresztül. A szarkasztikus sügér eközben pedig úgy tűnik kifordítja a fejét amikor harcol. Lassított felvételek mutatják a vízből kiugráló halakat, amint repülő madárrajra emlékeztetnek, valamint a világ leggyorsabb úszóját, a vitorláshalat, amint szardíniákra vadászik a zátonyokon 100 m/s sebességgel. Emellett az apró hawaii guppi izgalmas útra indul felfelé egy vízesésen, hogy biztonságos szaporodási helyet találjon.

Madarak
Epizód 5
Madarak
November 8, 200958m8.6

A madaraknak van valamijük, ami senki másnak nincs- tollaik, a tollak pedig nem hétköznapi dolgokat tesznek lehetővé. Először lassított felvételek mutatják a mesés kolibrit száguldani a sűrű aljnövényzetben fáradhatatlanul. Ezután légikamerák rögzítik, ahogyan a keselyűk csontokat ejtenek le az égből, hogy azok akkorára törjenek, amik már beférnek a csőrükbe. Rózsaszín flamingók ezrei parádéznak, míg az ürömfajdok pattogó hangok kiadásával vonzzák magukhoz a nőstényeket. A kertészmadár pedig azzal kompenzálja átlagos kinézetét, hogy színes bogarakkal és csigákkal díszíti magát.

Rovarok
Epizód 6
Rovarok
November 15, 200958m8.5

Számba véve minden emberre 200 millió rovar jut. Ők a vala élt legsikeresebb állatfaj. Elterjedtségük titka a majdnem minden fajtát beborító páncél. A kamera együtt repül pillangók millióval, akik 2000 métert vándorolnak és a Napot használják navigációként. Extra-lassított felvételek mutatják, ahogy egy sáska forró folyadékot fecskendez az ellenségére a folyamatosan forgó szívócsövéből. A mézelő méh hadsereg csípéseivel leigáz egy medvét. A fűvágóhangyák úgy vonulnak mint egy hadsereg, mikor learatják a füvet, amit ráadásul meg sem tudnak enni. Művelnek egy olyan gombákat, ami learatja nekik a füvet. Hatalmas populációjuk komplexitásában megközelít egy városét.

Vadászok és prédák
Epizód 7
Vadászok és prédák
November 21, 200958m8.5

Az emlősök azon képessége, hogy új trükköket tanuljanak meg kulcs lehet a túlélésre a vadászok és áldozatok kiélezett világában . A tévében először egy kardszárnyú delfin Falklands mellett tesz valami egyedülállót: besettenkedik egy olyan medencébe, ahol az elefántfókakölykök úszni tanulnak és elkapja őket, saját maga fenntartása a vadászat nehézsége a nyílt tengerben. Lassított-kamerás felvételek mutatják, ahogy a Csillagorrú vakond egy újonnan kifejlesztett technikát használ a víz alatti légzésre. A fiatal kőszáli kecskék hamarosan megtanulják, hogyan meneküljenek el a rókák elöl: felfutnak egy szinte függőleges sziklán, a kis menyétek pedig új módszereket tanulnak, ami sikeres ragadozóvá teszi őket.

A mélység teremtményei
Epizód 8
A mélység teremtményei
November 29, 200958m8.7

A tengeri gerinctelen állatok egyikei a Föld legbizarrabb, vagy talán leggyönyörűbb élőlényeinek. Búvárok úsznak együtt tintahalakkal, amint azok csapatban vadásznak az óceán mélyén. Amikor gyülekeznek, stroboszkópidus színekben villan fel a testük. Lassított felvételek fedik fel, ahogy tengeri csillagok ezrei fókadögöket falnak fel. A polip öngyilkosságot követ el a kicsinye miatt. A kamera követi, amikor bemászik a barlangba, és addig őrzi a tojásait, amíg éhen nem hal. A leghosszabb várható élettartammal rendelkező élőlények, a korallok apró mélytengeri állatok segítségével jöttek létre a világ legzordabb óceán- és tengerfenekein.

Növények
Epizód 9
Növények
December 6, 200958m9.1

A növények túlélési módszerei is legalább annyira ötletesek és eredetiek, mint az állatoké. Láthatunk egy párhuzamos univerzumot, ahol a növények úgy viselkednek, mint a légypapír és egyéb csapdák a rovarok megszerzése érdekében. A szőlőtőkék szinte karmokat növesztenek, amikkel meg tudnak kapaszkodni. A sárkányvérfa olyan, mint egy fordított esernyő, ami árnyékot ad a törzsnek. A borneói fák levelei olyan áramvonalas szárnyakkal rendelkeznek, ami a kezdetleges sárkányrepülők alapötletét adta. A sivatagi rózsa tele van vízzel. A heliconia a kolibrit a nektárja függőjévé teszi.

Főemlősök
Epizód 10
Főemlősök
December 13, 200958m8.9

Intellgiencia és alkalmazkodási képesség teszi lehetővé a főemlősöknek, hogy az élet olyan sok akadályát le tudják küzdeni. Ez eredményezte többek között azt is, hogy nagyobb életteret tudtak nyerni maguknak. A páviánok etiópiai síkságokon élnek, egy csapatuk kb. 400 egyedből áll. Az, hogy ilyen sokan vannak egy kis védelmet biztosít nekik a ragadozókkal szemben. Ezzel ellentétben, ha egy másik páviáncsoporttal találkoznak, az is lehet, hogy a két csoport teljesen elpusztul, mert a hímek megpróbálják elcsábítani a másik csoport nőstényeit. A japán páviánok a legészakibb főemlősök és teljesen más kihívásokkal kell szembenézniük, mint az átlagnak. Néhányuknak sikerült hozzáférniük termálfürdőkhöz, így védekeznek a hideg ellen a tél közepén. A nyugatabbra élő gorillák hímjei vezetik a családjukat a Kongói-medence sűrű erdeibe. Státuszát a mellkasát csapkodva igazolja. A legtöbb főemlős növényevő, különbözik tőlük a pápaszemes maki, aki teljes mértékben ragadozó. Amikor rovarokra vadászik, egyik fáról a másikra ugrál az éjszaka közepén. Szerencséjére nagyon jó a távollátása. A jó kommunikációs képesség elengedhetetlen egy főemlős számára.

Advertisement

Főszereplők

David Attenborough

David Attenborough

Self - Narrator (voice)

Oprah Winfrey

Oprah Winfrey

Self - Narrator, U.S. Broadcast (voice)

Advertisement

Hasonló Sorozatok

Advertisement

Az Élet (2009) Teljes Sorozat Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi

Nézd a(z) Az Élet (2009) teljes sorozatot ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD sorozatok ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Az Élet összes évadát regisztráció nélkül, magyar felirattal.

Az Élet sorozatnak 1 évada elérhető a hdmozi-n. Minden epizód a legjobb minőségben: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel. A hdmozi-n minden sorozat elérhető azonnal, töltési idő nélkül.

A hdmozi-n azonnal frissítjük a(z) Az Élet új epizódjait, amint elérhetők. Kövesd a kedvenc sorozatodat, ne maradj le egyetlen epizódról sem magyarul. A hdmozi a legjobb online sorozatkatalógust kínálja: akciósorozatok, drámák, thrillerek, K-drámák, török sorozatok és anime.

Sorozatok ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.

Kapcsolódó Keresések

Az Élet online ingyen magyarulAz Élet hdmoziAz Élet teljes sorozatAz Élet összes évad HDAz Élet magyar felirathdmozi sorozatok magyarulingyenes sorozat streamingsorozatok online HD regisztráció nélküldokumentum sorozatok ingyen magyarul