Amerikai Horror Story
Vissza a Sorozatokhoz
Amerikai Horror Story

Amerikai Horror Story

8.1(5,996 szavazat)
12 Évads
132 Epizódok
October 5, 2011
DrámaRejtélySci-Fi & Fantasy

Összefoglaló

Az FX új horror sorozatában létezik egy ház, ami önálló életet él. Nem mai darab, hanem a 20-as években építették, de múltja már több család életét tette tönkre. Megismerjük a Harmon családot, hátterüket és azt is megtudjuk, miért hagyják a hátuk mögött a múltjukat. Új házba költöznek és megpróbálnak új életet kezdeni. Itt szólnak majd közbe a ház és a különös szomszédok, sőt az új tulajok kapnak egy önkéntes takarítónőt is, akiről később kiderül, a ház egy örök darabja.

Állapot

Returning Series

Készítette

Ryan Murphy, Brad Falchuk

Csatorna

FX

Advertisement

Évadok és Epizódok

A gyilkos ház

A gyilkos ház

October 5, 2011
Epizódok

Az események középpontjában a Harmon család áll: Ben (Dylan McDermott), Vivien (Connie Britton) és Violet (Tassia Farmiga), akik Bostonból költöztek Los Angelesbe, miután Vivien elvetélt és Bennek viszonya volt az egyik diákjával. Egy felújított kúriába költözik a család, bár figyelmeztették őket, hogy a ház kísértetjárta. Ben és Vivien próbálják rendbe hozni kapcsolatukat egymással és lányukkal a depresszióra hajlamos Violettel, aki Tate (Evan Peters) karjaiban talál vigaszt. Ezek mellett Constance Langdon (Jessica Lange) és Larry Harvey (Denis O’Hare) is nagy befolyással vannak a család életére.

Epizódok

A beköltözés
Epizód 1
A beköltözés
October 5, 201152m7.7

A Harmon család, Ben és Vivien, valamint lányuk Violet, egy új életkezdet reményében költözik Boston-ból Los Angeles-be, miután Vivien elvetélt, Ben-nek pedig viszonya volt egyik diákjával. Új otthonuk egy hátborzongató ház, melynek korábbi tulajdonosát meggyilkolták. Hamarosan üdvözli őket szomszédjuk és annak beteg kislánya is, valamint felbukkan Moira, a házvezetőnő is. A rémisztő furcsaságok sora azonban még csak ezután veszi kezdetét.

Megszállás
Epizód 2
Megszállás
October 12, 201143m7.7

Ben új betegével Biancával (Mageina Tovah) találkozik, akit megszállottan érdekel a „gyilkos ház” története. Ben egy hívást kap ex-barátnőjétől Haydentől (Kate Mara) aki bevallja neki, hogy terhes és szüksége van a lelki támogatására az abortuszhoz. A pszichiáter hazudik feleségének, Viviennek, hogy megoldja múltja problémáit.

A gyilkos ház
Epizód 3
A gyilkos ház
October 19, 201143m7.5

Vivien megismeri a borzalmas igazságot a ház első lakóiról, Ben látogatója pedig még inkább összezavarja a férfit azzal kapcsolatban, hogy mi is történt valójában a kísértetházban. Constance és Moira közös múltjára is fény derül.

Halloween 1. rész
Epizód 4
Halloween 1. rész
October 26, 201140m7.6

Mindenszentekkor elmosódik a határvonal az élők és a holtak között. A ház két korábbi lakója dekorációs tanácsokat ad Harmonéknak.

Halloween 2. rész
Epizód 5
Halloween 2. rész
November 2, 201142m7.8

Tate szembesül a múltjával, Bent és Vivient pedig egy új hívatlan vendég kísérti, mielőtt véget érne a mindenszentek éjszakája.

A disznóember
Epizód 6
A disznóember
November 9, 201145m7.4

Constance igénybe veszi Violet segítségét Tate-tel kapcsolatban. Ben pedig segít egy új páciensének szembenézni a félelmeivel.

Nyitott ház
Epizód 7
Nyitott ház
November 16, 201141m7.4

Moira meggyőz egy vásárlót, hogy tegyen ajánlatot, miközben Constance és Larry azon fáradoznak, hogy keresztbe tegyenek neki.

A gumiruhás férfi
Epizód 8
A gumiruhás férfi
November 23, 201144m7.3

Fény derül a gumiruhás férfi titkára.

Ijesztő kislány
Epizód 9
Ijesztő kislány
November 30, 201141m7.2

A történelem egyik leghíresebb gyilkossági áldozata tesz látogatást a házban. Constance újabb részleteket tud meg Tate botrányos viselkedéséről.

Égető titkok
Epizód 10
Égető titkok
December 7, 201143m7.9

Violet megismeri a ház szabályait. Fény derül az igazságra Larry állapotával kapcsolatban. Constance-t kihallgatja a rendőrség.

A szülés
Epizód 11
A szülés
December 14, 201142m7.5

Vivien életet ad gyermekének. Tate és Violet megpróbálják végleg megszabadítani a házat néhány kísértetétől.

Élet a halál után
Epizód 12
Élet a halál után
December 21, 201153m7.3

A családi tragédia után Ben megpróbálja kijuttatni a gyermekét a Gyilkos Házból. Eközben Violet és Vivien hozzászoknak az új életkörülményeikhez, Constance a sajátjaként neveli Tate gyermekét, egy új család pedig megveszi a házat.

Advertisement

Főszereplők

Emma Roberts

Emma Roberts

Anna Victoria Alcott

Matt Czuchry

Matt Czuchry

Dexter Harding

Kim Kardashian

Kim Kardashian

Siobhan Corbyn

Annabelle Dexter-Jones

Annabelle Dexter-Jones

Sonia Shawcross / Adeline Harding

Michaela Jaé Rodriguez

Michaela Jaé Rodriguez

Nicolette

Denis O'Hare

Denis O'Hare

Dr. Andrew Hill

Cara Delevingne

Cara Delevingne

Ivy Ehrenreich

Julie White

Julie White

Io Preecher

Maaz Ali

Maaz Ali

Kamal

Advertisement

Hasonló Sorozatok

Advertisement

Amerikai Horror Story (2011) Teljes Sorozat Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi

Nézd a(z) Amerikai Horror Story (2011) teljes sorozatot ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD sorozatok ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Amerikai Horror Story összes évadát regisztráció nélkül, magyar felirattal.

Amerikai Horror Story sorozatnak 12 évada elérhető a hdmozi-n. Minden epizód a legjobb minőségben: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel. A hdmozi-n minden sorozat elérhető azonnal, töltési idő nélkül.

A hdmozi-n azonnal frissítjük a(z) Amerikai Horror Story új epizódjait, amint elérhetők. Kövesd a kedvenc sorozatodat, ne maradj le egyetlen epizódról sem magyarul. A hdmozi a legjobb online sorozatkatalógust kínálja: akciósorozatok, drámák, thrillerek, K-drámák, török sorozatok és anime.

Sorozatok ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.

Kapcsolódó Keresések

Amerikai Horror Story online ingyen magyarulAmerikai Horror Story hdmoziAmerikai Horror Story teljes sorozatAmerikai Horror Story összes évad HDAmerikai Horror Story magyar felirathdmozi sorozatok magyarulingyenes sorozat streamingsorozatok online HD regisztráció nélküldráma sorozatok ingyen magyarulrejtély sorozatok ingyen magyarulsci-fi & fantasy sorozatok ingyen magyarul