Ichi, a gyilkos
Vissza a Filmekhez
Ichi, a gyilkos

Ichi, a gyilkos

7.0(1,085 szavazat)
2h 9m
December 22, 2001
AkcióBűnügyiHorror

Összefoglaló

Adott egy szadista yakuza főnök, akinek rejtélyes körülmények között nyoma vész, de nem csak ő tűnik el, hanem egymilliárd jen is. Kakihara, a klán alvezére kettős motivációtól hajtva ered a nyomába: egyrészt a gang-hűség nem hagyja nyugodni, másrészt az, hogy szadizmusa mellett kedveli a mazochista játékokat is, és a főnök volt a kedvenc játszótársa. Az elsőszámú gyanúsított egy rivális banda vezetője, akiből úgy próbálnak meg információt kiszedni, hogy bőre alá dugott kampóknál fogva fellógatják, majd meglocsolják némi forró olajjal, s hogy ez sem hat, végső megoldásként különböző testrészeit szúrják keresztül kötőtűhöz hasonlatos tárgyakkal. Mint később kiderül, a fickó ártatlan, az akció félreértés volt, s ezt Kakihara nyelve bánja. Bocsánatkérésként ugyanis kénytelen lenyisszantani, természetesen premier plánban, hogy élvezhessük a részleteket. A főnök eltűnése mögött azonban Jijii és csapata áll. Jijii, aki regresszív hipnózisban tartja Ichit, a skizoid gyilkológépet.

Állapot

Released

Költségvetés

$1,400,010

Bevétel

$80,631

Produkciós Cégek

Omega Project, Omega Micott, Excell Film Agentur

Advertisement

Megnézem

Ichi, a gyilkos
HD

Ichi, a gyilkos

0:00/2:09:00
Advertisement

Főszereplők

浅野忠信

浅野忠信

Kakihara

大森南朋

大森南朋

Ichi

塚本晋也

塚本晋也

Jijii

Szabu

Szabu

Kaneko

孫佳君

孫佳君

Karen

寺島進

寺島進

Suzuki

菅田俊

菅田俊

Takayama

手塚とおる

手塚とおる

Fujiwara

有薗芳記

有薗芳記

Nakazawa

渋川清彦

渋川清彦

Ryu Long

Satoshi Niizuma

Satoshi Niizuma

Inoue

松尾スズキ

松尾スズキ

Jirô / Saburô

Advertisement

Hasonló Filmek

Advertisement

Ichi, a gyilkos (2001) Teljes Film Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi

Nézd a(z) Ichi, a gyilkos (2001) teljes filmet ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD filmek ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Ichi, a gyilkos filmet regisztráció nélkül, magyar felirattal, kiváló minőségben.

A hdmozi a(z) Ichi, a gyilkos filmet a legjobb elérhető minőségben kínálja: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel, hogy mindig élvezhesd a kedvenc filmedet reklám nélkül. A hdmozi-n minden film elérhető azonnal, töltési idő nélkül.

Ha tetszett a(z) Ichi, a gyilkos, a hdmozi-n ezer hasonló filmet találsz minden műfajban: akció, horror, vígjáték, thriller, dráma, sci-fi, romantikus filmek és animációk. Böngészd a naponta frissülő katalógusunkat a legjobb 2026-os filmpremiereekkel és klasszikusokkal magyarul.

Filmek ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés nélkül, vírus nélkül, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.

Kapcsolódó Keresések

Ichi, a gyilkos online ingyen magyarulIchi, a gyilkos hdmoziIchi, a gyilkos teljes film HDIchi, a gyilkos magyar feliratIchi, a gyilkos streaming ingyenhdmozi filmek magyarulingyenes filmek HDfilm néz ingyen regisztráció nélkülakció filmek ingyen magyarulbűnügyi filmek ingyen magyarulhorror filmek ingyen magyarul