Vissza a Filmekhez
Suttogások és sikolyok
"Kísérteties és megrázó filmes élmény."
Összefoglaló
"Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas" - mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik legjelentősebb filmje bontakozott ki később ebből a képből. A Suttogások, sikolyok három nővér és házvezetőnőjük lelki konfliktusokkal teli életét mutatja be a századelőn egy gyönyörű parkkal körülvett nagy házban. S eközben felvonultatja a korábbi Bergman-filmek legnagyobb színésznőit: a haldokló Agnes és a csupa-nőiesség Maria mellett az erőt, a közös ügyeket intéző, férjezett Karin képviseli, mígnem egy hátborzongató jelenetben feltárul kemény szigorral leplezett, iszonyatos boldogtalansága és kiszolgáltatottsága.
Állapot
Released
Költségvetés
$400,000
Produkciós Cégek
Cinematograph AB, Svenska Filminstitutet
Megnézem

Suttogások és sikolyok
Főszereplők

Liv Ullmann
Maria

Ingrid Thulin
Karin

Kari Sylwan
Anna

Harriet Andersson
Agnes

Erland Josephson
David

Georg Årlin
Fredrik

Anders Ek
Isak

Henning Moritzen
Joakim

Ingmar Bergman
Narrator (voice)
Ingrid Sandell
Girl at a Family Gathering (uncredited)
Ingrid Bergman
Spectator

Linn Ullmann
Maria's Daughter
Hasonló Filmek
Suttogások és sikolyok (1972) Teljes Film Online Ingyen HD Magyarul - hdmozi
Nézd a(z) Suttogások és sikolyok (1972) teljes filmet ingyen a hdmozi-n, a legjobb platformon HD filmek ingyenes megtekintéséhez magyarul. A hdmozi-n megnézheted a(z) Suttogások és sikolyok filmet regisztráció nélkül, magyar felirattal, kiváló minőségben.
A hdmozi a(z) Suttogások és sikolyok filmet a legjobb elérhető minőségben kínálja: HD 1080p, Full HD és 4K HDR. A lejátszónk gyors és akadásmentes, több szerverrel, hogy mindig élvezhesd a kedvenc filmedet reklám nélkül. A hdmozi-n minden film elérhető azonnal, töltési idő nélkül.
Ha tetszett a(z) Suttogások és sikolyok, a hdmozi-n ezer hasonló filmet találsz minden műfajban: akció, horror, vígjáték, thriller, dráma, sci-fi, romantikus filmek és animációk. Böngészd a naponta frissülő katalógusunkat a legjobb 2026-os filmpremiereekkel és klasszikusokkal magyarul.
Filmek ingyenes nézése a hdmozi-n egyszerű és biztonságos. Kompatibilis telefonnal, tablettel, Smart TV-vel és számítógéppel. Letöltés nélkül, vírus nélkül, regisztráció nélkül, csak minőségi szórakozás magyarul a hdmozi-n.




